Itt a Samsung új kütyüje, amivel bármit követhet akár 700 napon át
Külsőleg alapjaiban átalakult, tudását tekintve pedig több ponton is fejlődött a Samsung nyomkövető eszköze. Íme a Galaxy SmartTag2.
Külsőleg alapjaiban átalakult, tudását tekintve pedig több ponton is fejlődött a Samsung nyomkövető eszköze. Íme a Galaxy SmartTag2.
Az első jelek szerint jelentősen erősebb lehet elődjénél a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 3, mely várhatóan októberben mutatkozik majd be.
Akár eSIM-mé is alakíthatjuk a hagyományos SIM-kártyát a Samsung újdonságával, amelyet a gyártó az One UI 5.1 jelű szoftverfrissítéssel juttat el a felhasználókhoz. Mutatjuk, mely készülékek támogatják az új funkciót.
Összehajtható készülékkel bővítheti a FE-sorozatú kínálatát a Samsung – másképpen megfogalmazva úgy tűnik, jönnek az érezhetően olcsóbb összehajtható mobilok.
Új módszerrel igyekszik átadni az iPhone-tulajdonosoknak a Samsung, hogy milyen használni az összehajtható telefonjaikat.
40 és 440 megapixel felbontású szenzorok is készülnek a Samsung boszorkánykonyhájában, ezekről szivárgott ki most néhány részlet.
Kíváncsiak voltunk, hogy mit tudnak a csúcstelefonok árának harmadába, ötödébe kerülő új középkategóriás Samsungok – megnéztük, hogy mit tud a gyakorlatban a Galaxy A14 és Galaxy A54.
A Samsung Galaxy Watch5 és Galaxy Watch5 Pro készülékek tulajdonosai közvetlenül nyomon követhetik majd menstruációs ciklusukat az alvás során is aktív hőmérsékletérzékelő segítségével, miután Magyarországon is elérhető lesz az ehhez kapcsolódó funkció a készülékeken.
Végleg búcsút int egy középkategóriás mobil mellett a teljes S10-széria is a frissítéseknek, miután lekerültek a frissítési ütemtervet listázó honlapról.
Mindössze néhány kattintással teljes valójában kipróbálható a legújabb Galaxy készülékek felülete akár egy iPhone-ról is, ami a Samsung mobilok főbb funkcióit hivatott bemutatni.
A Samsung Message Guard az üzenetekkel érkező, esetlegesen káros képmellékleteket szűri és ellenőrzi, hogy azok ne tudjanak az eszközre észrevétlenül települni.
A hírek szerint folyamatos lesz a frissítés, mindenesetre Európa nagy részén (ahol Exynos lapkakészlet hajtja a Galaxy S22 telefonokat) már elérhető az Android 13-ra épülő One UI 5.0 update.
A Samsung egyik szeme sírhat, a másik meg nevethet az év második negyedévére vonatkozó üzleti eredmények láttán.
Nem csupán két óriásvállalat, hanem két világ, az androidos é az iOS-es is rivalizál egymással a Samsung és az Apple esetében. Időnként viszont porszem kerül a gépezetbe, például amikor a vetélytárs eszközével reklámoznak.
A Samsungnak is megtetszett az Apple döntése, és elhatározták: a felhasználók kezébe adják a lehetőséget, hogy szakszerviz bevonása nélkül, olcsóbban lehessen megjavítani a problémás készüléket. Az újdonság első körben két mobilnál és egy táblagépnél lesz elérhető.
Február 9-én tartja következő, már 2022-es Unpacked sajtóbemutatóját a Samsung. Az esemény egy új korszak kezdetének tűnik.
Úgy hírlik, hogy fényerőben kiemelkedő teljesítményre lesz képes a várhatóan februárban bemutatkozó Galaxy S22 Ultra.